Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

Nyereségek pár héten belül:

1. A tréning előtt még elveszettnek hitt projektet is sikerült megkötni.

2. Számomra a leghasznosabb dolog, hogy nemcsak a szakmai, hanem a magán életembe is sikerült beépítenem.

3. A tréning után jólesett a csend a fejemben.  

4. Nyugodtabb vagyok.

5. Sokkal koncentráltabb a  figyelmem, nem lehet kimozdítani még annyira sem mint eddig, attól amit el szeretnék érni, vagy meg szeretnék tudni. 

6. Jobban látom a csapatmunka akadályainak okait, főnököm hibáit, munkaszervezésbeli hibákat.

7. Munkatársam, akit elküldtem, sokkal összeszedettebb. Sokat gyorsult és határozottabb lett. Sokat segít nekem! Köszönöm.

8. Sokkal könnyebb tudok telefonon beszélni, nem okoz gondot, hogy felhivjak egy kellemetlenebb ügyfelet, vagy egy olyat ahol egy problémát kell megoldani. Csökkent a halogatások száma.

9. Megváltozott teljesen az életem. Sokkal jobban kommunikálok az embereimmel. És sokkal türelmesebb vagyok velük. Többen megjegyezték, hogy mintha kicseréltek volna.  

10. Ez a hét volt az eddigi legjobb hetünk. Egyik munkatársam, aki ott volt velemnégyszerezi az előző hónaphoz képest a saját forgalmát.

11. Látványos a teljesítmény növekedés és az összetartás közöttünk, akik voltunk.  Még ebben az évben szeretném, ha minden kulcsemberem részt venne.

12. Az egyik legfontosabb tényező, amit sikerült beépiteni a gyakorlatban: átviszem a szándékomat a munkatársamon, valamint elérem, hogy azt csinálja amit szeretnék.

13. Valamiért pont a tréning után két nappal folyt be egy olyan nagyobb bevétel, amit már fél éve vártam. 

14. Hétfőn visszahívtam azt a partnerem, aki a tréning alatt keresett és azóta megcsináltuk az eddig leggyorsabban, időarányosan a legsikeresebb kampányunkat neki. (Nekünk is kiemelkedően nyereséges lesz.) 

15. Két ember, akin régen gondolkoztam, hogy kirúgjam, elment tőlünk, az egyik távozása miatt érzékelhetően jobb a hangulat a cégben, van aki sokkal többet dolgozik. 

16. Az új emberrel szembeni elvárásaim sokkal magasabbak, csak az veszem fel aki mindenképpen megfelelő a hosszútávú elvárásaimnak.

17. Végre nem rohanom le az ügyfelet az ajánlattal, hogy mennyire jó neki, hanem nyugodtan beszélek a termékről, hogy hogy segített másoknak, általánosan, majd várok és rákérdez, hogy neki hogy lehetne ez jó. Így sokkal könnyebb eladni.

18. Köszönöm szépen a tréninget. Nagyon hasznos volt, jól éreztem magam. Sokat tanultam és szórakoztam.

19 Eltelt már egy idő a tréning óta, és érdekes visszagondolnom mi változott ezen tíz nap alatt. A következőket emelném ki: magabiztosabb lettem, könnyebben vállalom a kellemetlen helyzetek kezelését, és amire nem igazán számitottam, a párkapcsolatom is kiegyensúlyozottabb.

Következő képzés >>>

 

 

TÖLTSD LE A TELEFONOS APPUNKAT:

http://mpss.hu/kaszamobilapp

Készen állsz arra, hogy azonnal használható gyakorlati tudást fogadj be?

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 11
Heti: 23
Havi: 238
Össz.: 61 674
Oldal: Legújabb Nyereségek a képzésről
Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL - © 2008 - 2024 - nemszamit.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat